uj-otthonfelujitasi-tamogatas-2024_pic51

Az új otthonfelújítási támogatás szakmai szemmel

Az 1990 előtt épített családi házak energetikai korszerűsítését célozza a frissen bejelentett otthonfelújítási támogatás átfogó programja. Az építőipar szereplői örömmel fogadták a hírt, reményeik szerint ezzel végre megkapta az iparág a kezdőlöketet, mellyel kilábalhat a válságból. A felhasználóknak úgy, mint a kivitelezőknek komplex korszerűsítésre érdemes fókuszálniuk, hiszen a támogatás legfontosabb feltétele egy +30%-os energiamegtakarítás elérése. A szakma a maga részéről startra kész, ráadásul a mintegy 20 ezer, támogatásra jogosult ingatlan korszerűsítése nem csak az építőiparba pumpál várhatóan friss vért, de az ingatlanpiacba is, és az azt igénybevevők valószínűleg a pénzügyi szektor kamatmentes hitelén és a támogatáson túli pénzügyi segítséget is igénybe veszik majd.

Mit is jelent a “Kádár-kocka”?

Hazánk lakásállománya több, mint 4,5 millió lakóegységet jelent, ezek 80%-ban a rendszerváltás előtt épültek. Ez azt jelenti, hogy az új otthonfelújítási támogatás vagy 3,6 millió lakást érinthet. Ezek közül mintegy 900 ezer felel meg a “Kádár-kocka” megnevezésnek, azaz az 1990 előtti korszak egyenterveihez igazodva, jellemzően alapterületében 80 négyzetméteres családi házról van szó.

Ehhez képes a korszerű, illetve ezt a besorolási is meghaladó lakóegységek aránya a 10%-ot sem közelíti meg. Sőt. Családi házaink jó fele csupán alacsony energiahatékonysági besorolásnak örvend, így az új otthonfelújítási támogatás feltételeként támasztott +30%-ot bőven van hol megvalósítani. Erről a bizonyos energiamegtakarítási növekedésről kérdezte a szakma szakértőit is a HVG.

Hogyan vélekedik a szakma az új otthonfelújítási támogatásról?

Az Újház Zrt. Vezérigazgatója, Rázsóné Szórády Csilla azt látja leginkább kritikusnak, hogy az új otthonfelújítási támogatást igénybe vevők tudatosan használják fel a keretösszeget, és megtalálják azt az optimális beruházást, ami a legnagyobb energetikai megtérülést jelenti. Általánosságban elmondható, hogy a hő java hiányos szigetelés esetén távozik, mégpedig a falakon keresztül, akár összesen 30-40%-os hőveszteséget is eredményezve. A tetőn át 20-30%-os, a nyílászárókon keresztül 15-20%-os veszteséggel számolhatunk. Szükségszerű tehát komplex rendszerben gondolkodni, és ha tudatos a felhasználó, akár 50%-os javulást is el lehet érni a támogatás összegével.

Az előbbiekből következik az is, hogy részleges szigeteléssel a 30%-os cél nehezen érhető el, az egész épületre érdemes figyelmet fordítani, hogy ne keletkezzenek hőhidak a kevésbé szigetelt területeken. A hőszigetelés mellett a másik kritikus problémát a vízszigetelés jelenti, ez képes még jelentős mértékben csökkenteni a hőszigetelés hatékonyságát.

A Masterplast Nyrt. elnöke, Tibor Dávid is azon a véleményen van, hogy 30%-os energetikai javulás csakis átfogó beruházással érhető el biztonsággal. Ez esetben a legalapvetőbb célunk egy thermikus burok kialakítása kell legyen, vagyis a külső falak (a lábazat és a homlokzat együttese) hőszigetelését nem csupán nyílászáró cserével, vagy a tető-, illetve födém hőszigetelésével kívánjuk elérni, hanem ezek mindegyikével egyszerre.

A megkívánt 30%-os energiamegtakarítást az új otthonfelújítási támogatás felhasználója a beruházás előtt és után is készült energetikai tanúsítvánnyal kell legyen képes igazolni, tehát a tanúsítást végző szakemberek már a kezdetektől részt kapnak a folyamatban. Tibor Dávid ezt már azért is üdvözlendőnek látja, mert a szaktanácsok és a szakemberek felügyelete azt jelenti, hogy valóban hasznos és hatékony felújítások indulhatnak meg.

Ha pedig nem szeretnénk 15 év múlva ismét hozzányúlni a thermikus burokhoz, érdemes már most az ÉKM előírta követelményt felülmúlva a kiváló szintet célba vennünk. 2050-re ugyanis a kitűzött EUs célok alapján karbonsemlegességi követelmények is életbe lépnek, vagyis országos szinten lenne szükség arra, hogy megszüntessük a gázfelhasználást – ez pedig képtelenség általánosan kiépített kiváló termikus burkok nélkül. Érdemes tehát már most egy magasabb szintű felújítást elkezdeni.

Csökken az energiapazarlás a korszerűbb lakásállománnyal

Az új otthonfelújítási támogatás mihamarabbi elindulása már csak azért is üdvös, emelte ki az ÉVOSz elnöke, Koji László, mert ezáltal már a 2024-es fűtésszezonra adott a lehetőség, hogy számos energetikai beruházás véget érjen.

A támogatások és pályázatok nagyban hozzásegítik a lakosságot az építkezési lehetőségekhez, hatásuk megkérdőjelezhetetlen. Az Újház piacelemzése alapján a válaszadók mintegy 47 százaléka kötötte a korszerűsítési beruházását állami támogatási lehetőségekhez, így nem kétséges a jelenlegi program motivációjának jelentősége sem azok közt, akik eddig anyagi megfontolásból nem kezdtek bele. A nemrégiben bejelentett új otthonfelújítási támogatás 2024-ben már nagy előrelépést hoz a korszerűsítési is felújítási projektek közt, összegezte Rázsóné Szórády Csilla.

Emellett Tibor Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy mekkora energiaspórolási lehetőség bújik az elavult, energiát pazarló otthonok korszerűsítésében, a karbon lábnyom mérsékléséről nem is beszélve. Magyarország 4,4 millió otthonának 70%-a korszerűsítésre szorul.

Összehasonlításként: az Európai Unió épületeihez képest a hazai állomány 1,8-szor több energiát fogyaszt. Csak a gázfelhasználásunk akár évi 3,5-4,5 milliárd köbméter közé is eshet a téli mínuszoktól függően.

Ezt a jelentős gázenergia hasznosítást az új otthonfelújítási támogatáshoz hasonló célzott programokkal több, mint a felével lehetne csökkenteni. Ha azzal számolunk, hogy a teljes magyar háztartás-állomány korszerűsítésen esik át, akkor egy enyhe tél méréskelt gázfogyasztásához hasonlítva is olyan 2 milliárd köbméterrel mérsékelhető az országos fogyasztásunk. Ha pedig ugyanilyen felújításon esnének át a középületeink is, ugyanez az országos megtakarítási potenciál már a 3 milliárd köbmétert is túlléphetné. Nem mellesleg hazánk karbon kibocsátása is jelentős mértékben visszaszorulna.

Mi motiválja tehát a lakosságot a korszerűsítésre? A Velux Cégcsoport felmérése alapján elsődlegesen elérni kívánt cél a rezsiköltségek csökkentése, 38%-ban ez motiválta a válaszadókat. Ezt követik 36%-ban az esztétikai fejlesztések, majd 26%-kal az olyan funkcionális fejlesztések, amik többek között a biztonságérzetet növelik, és csupán 18%-kal szerepeltek a válaszadók motivációi közt az ingatlan értéknövelését célzó beruházások. Az otthonfelújítási támogatás 2024-es pályázatának azonban fő eleme az energiamegtakarítás.

A megkérdezettek 61%-ban tartják fontosnak ezt a szempontot már a tervezési fázisban, ezt tükrözik a beruházásokhoz köthető tervek is: 31%-ban ablak-, illetve nyílászáró cserére, 29%-ban szigetelés korszerűsítésére, és 20%-ban további energetikai korszerűsítésekre tervezik fordítani az új otthonfelújítási támogatás 2024-ben kiutalt összegét.

 

Az otthonfelújítása támogatás részletei
A beruházásban elszámolható legnagyobb összeg 7.000.000 Ft
Önerő minimuma 1.000.000 Ft
Igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás Járás szerint 2,5 - 3,5 millió Ft
Maximálisan felvehető hitel 6.000.000 Ft
Gyermekek elvárt száma 0 db
A hitel részletei
Törlesztőrészlet a támogatási összeg elköltése után 26-36 ezer Ft
Hitelkamat 0%
Legmagasabb futamidő 8 év
Hitelfelvétel helyszíne MFB Pontok
Felhasználás részletei
A felhasználás célja Víz-, és gázfűtési rendszer, nyílászárók és szigetelés korszerűsítése
Ingatlan típus 1990-ig megépült családi ház
Támasztott feltétel Gázbekötés Már nem feltétel
Elért energiamegtakarítás minimuma 30,0%
Elért energiamegtakarítás igazolásának módja Beruházás előtt és után egy-egy energetikai tanúsítvány
Program részletei
Indulás dátuma 2024. Június 3.
Keretösszeg 108 milliárd Ft
Várhatóan résztvétel családi házak száma Nagyjából 20.000
Forrás REPowerEU, RRF

Az új otthonfelújítási támogatással induló beruházások felpezsdítik a gazdaságot

A tervezett beruházások az építőiparra sem maradnak hatástalanok. Tibor Dávid meglátása szerint a várhatóan 20 ezer épület korszerűsítéséhez szükséges anyag és munkaigény nagyban hozzájárul majd, hogy az építőipari gyártók kapacitását jobban kihasználjuk, és természetesen érezhető ugrásra lehet számítani az építőipari kivitelezők megrendelései közt is. Az ágazat nagyon várja már a szükséges volumen növekedést, áttételesen pedig nem csupán az építőiparban, de a teljes gazdaságban érezhetjük majd a felpezsdülés hatását.

Foglalkoztatási lehetőségek nyílnak majd meg, élénkül a kereskedelmi forgalom, gyártóüzemek termelése emelkedik majd, és az általánosan jellemző pénzáramlás serkentő hatás is érezhető lesz a magyar gazdaság egészében. Növekedésre számítanak az állami bevételekben és más ágazatokban is, így az új otthonfelújítási támogatás társadalmi szinten fejti majd ki pozitív hatását.

Az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) úgy véli, hogy a kihirdetett otthonfelújítási támogatással – a kormány óvatos 20.000-es becslésével szemben – körülbelül 30.000 családi ház kezdhet bele energia megtakarítást célzó beruházásokba. Ez becslésük szerint közel 200 milliárd forintos építési feladatot jelent az iparágban, amely természetesen eloszlik, de leginkább a mikro-, illetve kisvállalkozók körében jelentkezik majd.

uj-otthonfelujitasi-tamogatas-2024_pic3

A Mapei Kft ügyvezetője, Markovich Béla ehhez azt tette hozzá, hogy az új otthonfelújítási támogatás 2024-ben és azon túl, hosszútávon is érvényesülő gazdasági előnyöket generál a rezsiköltségek mérséklésével. Ez a legfőbb motiváció, ami egyaránt ösztönzi a lakosságot és a szakembereket a minél hatékonyabb lehetőségek bevezetésére. Markovich pozitívan értékelte a támogatás mértékének jövedelem, illetve lakóhely alapján meghatározott mértékét, ami lehetőséget ad azon kisebb háztartásoknak is, ahol a legnagyobb szükség van az energetikai korszerűsítésekre.

„Februárban azt nyilatkoztam, hogy hiányzik még egy lökés az építőiparnak. Az hiszem, ez lehet az a lökés. Az új otthonfelújítási program várhatóan pozitív hatást gyakorol az építőiparra, különösen a kis- és középvállalkozások számára lehet előnyös. A program által generált megnövekedett kereslet várhatóan serkenti az ágazat növekedését” – mondta az ügyvezető.

EU-s célkitűzéseket is kipipálhatunk az új otthonfelújítási támogatással

Az új otthonfelújítási támogatás ráadásul – mint arra Tibor Dávid is rámutatott – hosszútávú EUs célkitűzésekkel is összhangban van, és ezzel az ország nagyobb lépést tesz a vállalt szén-dioxid kibocsátási kvóta felé. Az úgynevezett “Renovation Wave” stratégia célkitűzése, hogy 2030-ig megnövekedjen az EU épületeinek éves felújítási aránya. Ez abban képes megnyilvánulni a gyakorlatban, hogy minden egyes tagállamban szükségszerű a legelhanyagoltabb állapotban lévő épületek legalább 16%-át, amik leggyakrabban kereskedelmi épületek, közintézmények és kórházak. Ugyanígy 16%-kal mérsékelni kell a stratégia alapján a lakóépületek elsődleges energiafogyasztását, mégpedig 55%-ban a legrosszabb energiahatékonyságú ingatlanok korszerűsítése által. A már ismertebb REPower EU források ehhez a stratégiához biztosítanak anyagi keretet, melyek egy része hazánk számára is nemrégiben megnyílt és többek között az otthonfelújítási támogatás finanszírozásához járulnak hozzá.

Átlagosan évi 200.000 épület kell megújuljon, ha 2030-ig tartani szeretnénk a magyar épületállomány teljes modernizálását. Ezen cél felé hatékony és ígéretes első lépés az új otthonfelújítási támogatás, amit várhatóan további intézkedések követnek majd.

Nő az ingatlanok értéke

Nem csak a rezsicsökkentés vagy az esztétika érdekében érdemes élni az otthonfelújítási támogatás 2024-ben induló lehetőségével. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője felhívta rá a figyelmet, hogyha megvizsgáljuk az idén eladott ingatlanok közt azokat, amelyeket érint az új otthonfelújítási támogatás, a felújítandó ingatlanokhoz képest 33%-kal többet voltak hajlandóak fizetni a felújítottakért.

A fővárosban a közepes állapotú felújított családi illetve ikerházak négyzetméterára 719.000 Ft-ra rúgott az ingatlan.com információi szerint, míg a felújításra szoruló ingatlanoké ugyanebben a kategóriában csak 677.000 Ft. Megyeszékhelyeken ugyanez az arány 530,000 Ft-os négyzetméterárral szemben 389.000 Ft-os négyzetméterár, míg a kisebb városokban 416.000 és 316.000 Ft, a községekben pedig 367.000 Ft és 232.000 Ft.

uj-otthonfelujitasi-tamogatas-2024_pic6

Fogja-e bírni a szakma az új otthonfelújítási támogatással érkező megrendeléseket?

A beruházásokhoz szükséges magyar gyártású építési termékek, illetve a tervezők és kivitelezők kapacitása már csak a startpisztolyra vár az ÉVOSZ meglátása alapján. Ez kimondottan igaz a Szövetség szerint a hazai előállítású és környezeti minősítéssel bíró termékekre. Építőanyagból egyelőre nem mutatkozik hiány, kiemelten igaz ez a szigetelőanyagok esetén, ám átmeneti kiesések elképzelhetőek lehetnek a hirtelen megugró keresletnek hála.

Hazánk területén 20-nál is több jelentős – vagyis akár több gyáregységgel is bíró – kőzetgyapot szigetelőanyagot illetve EPS szigetelőanyagot (az egyik legelterjedtebb homlokzati polisztirol) előállító cég van jelen, akik repesve várják, hogy ismét kihasználhassák a kapacitásukat.

Nyílászárók terén nagyságrendileg 200 olyan előállító üzem tevékenykedik hazánkban, amely az itthoni homlokzatokra specializálódott akár műanyag, fa vagy alumínium homlokzatról legyen is szó. Ebben az építőanyag szegmensben is folyamatos ellátás várható az Újház Zrt., igazgatósági elnöke, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnökségi tagja, Juhász Attila szerint.

A szakember azt is kiemelte, hogy a napelem program és a CSOK Plusz megléte mellett az új otthonfelújítási támogatás megvalósulási formája az, ami az építőipar kis-, és középvállalkozások számára a leginkább felpezsdítheti az iparágat. Arra számít, hogy rengetegen fognak élni a lehetőséggel, már csak azért is, mert a kecsegtető feltételek mellett számos olyan háztartás van, ahol az elmúlt évek időszakában folyamatosan halogatták az építkezést avagy a korszerűsítést. Kérdés, hogy időben mennyire oszlik majd el ez az érdeklődés?

Tisztázatlan kérdések

A sok pozitívum mellett akad pár tisztázatlan kérdés. Ahogy a Bankmonitor szakértői is jelezték, az igénylés személyi feltételei körül még sok a nyitott kérdés, ez pedig csak a részletszabályzatokban kerül majd pontosításra. A korábban lejárt, “régi otthonfelújítási támogatásnak” például kötelező eleme volt, hogy az igénylőnek ne legyen köztartozása, rendelkezzen TB jogviszonnyal, és legyen büntetlen előéletű. Ugyancsak vakfolt még, hogy mik a kormány elvárásai az igénylő családi állapotára nézve vagy a meglévő és vállalt gyerekek számát illetően az új otthonfelújítási támogatás keretin belül.

Otthonfelújítási Támogatás Logó

Felhasználási területek

A kiírás szigorúan szabályozza, hogy milyen anyagokra, technológiákra és milyen áron használható fel a támogatás. Milliókba kerülhet, ha valahol nem felel meg a kiírásoknak!

Otthonfelújítási támogatás értesítő

Ne maradjon le a több milliós állami támogatásról!
Írja be az email címét és értesítjük, amint elérhetővé válik a támogatás!

 

Hasonló bejegyzések

Facebook
Twitter
LinkedIn
X